“Mi a j� �let… ah. A fejem…” Akemi a h�t�n fek�dt. A hideg k� gyorsan leh�t�tte test�t �s b�r�n v�gig futott egy r�pke pillanatig a libab�r. Er�sen �sszeszor�tott szemekkel pr�b�lta felid�zni mi is t�rt�nt. Kurama is hasonl� helyzetben volt. Zuhan�s k�zben az�rt v�gig siklott agy�n, hogy k�nnyen lehet ez az utols� napja az iskol�ban, ha egy tan�rt sodort l�ba el� a sors. De amint f�ldet �rt vette csak �szre, hogy egy gy�ny�r� l�ny fekszik alatta. “L�legzet el�ll�t�…” Megb�v�lve f�ggesztette szem�t a csod�latos arcra �s a r�m�lten z�rt pill�kra. A l�ny hossz� barna haj�nak rakonc�tlan tincsei zavart�k a feh�r homlokot. “Nyisd ki a szemed… k�rlek…”

Akemi zavartan a f�j� orr� fel� ny�lt, de keze megakadt amint bele�tk�z�tt a rajta fekv� Kurama karj�ba. Szemei ijedten pattantak fel, pupill�ja elsz�k�ltek �s a leplezetlen d�bbenet szikr�zott benne. Hosszan n�zett a felette pihen� arcba �s az ismeretlen szemp�rba, majd hirtelen esz�be villant, hogy m�gis milyen f�lre�rthet� p�zban hevernek a f�ld�n. Ell�kte mag�t�l az idegent �s m�terekkel arr�bb h�z�dott. A sz�gyen v�r�s vir�ga bontott szirmot orc�j�n, de a hirtelen tett mozdulatt�l eleredt az orra v�re. Nem is t�r�d�tt vele, csak a sosem l�tott alakot pr�b�lta kiismerni, de Kurama nem hagyta annyiban a dolgot:

• Te v�rzel… - �s k�zelebb l�pett a l�nyhoz.

Akemi zavartan az orr�hoz kapott �s csak most tudatosult benne, hogy es�s k�zben megfejelte a dobozt �s val�sz�n�leg ez okozhatta a s�r�l�st.

• �szre sem vettem… - �s igyekezett talpra �llni, de l�bai nem engedelmeskedtek akarat�nak. El�g r�hejesen festett, ahogy k�nnybe l�badt szemmel pr�b�lja bizonygatni, hogy meg sem �rezte.

Kurama a l�ny seg�ts�g�re sietett �s karj�t megt�masztva fel�ll�totta a s�r�ltet.

• J�l vagy? – �s �szinte aggodalommal a hangj�ban n�zett a l�ny f�tyolos szem�be.

• Semmi bajom!! - T�pte ki mag�t a seg�t� kezekb�l �s nekit�ntorodott a falnak.

• L�tom… - Kurama egy halv�ny mosolyt eresztett a duzzog� l�ny fel� �s egy feh�r zsebkend�t ny�jtott �t neki – Tess�k �s eln�z�st k�rek. Figyelmetlen voltam…

Akemi d�h�sen ragadta meg a sz�vetet �s kapta a v�r�radathoz, majd szeme megakadt a rengeteg molekula darabk�n, amik az es�st�l szanasz�t gurultak.

• Semmi baj… - mondta kicsit sem hihet�en, majd kezdte �sszeszedegetni az alkatr�szeket.

• Hagy seg�tsek… - �s Kurama ny�lt is volna a modellek ut�n, de Akemi sz�r�s “elakezekkelinnen” tekintettel meredt r�.

• Nem sz�ks�ges. Csak �ssze-vissza dugdosn�d. Nem n�zem ki bel�led, hogy �rten�l ezekhez… - �s folytatta az �sszerak�s m�velet�t.

• Az�rt valamelyest kony�tok hozz�…

• Hah… L�ssuk… - �s szkeptikusan karba tette kez�t �s nekid�lt a falnak.

De Kurama egy pillanatra sem t�tov�zott �s prec�zen illesztette egym�sba a bonyolult szerkezeteket.

• Ha j�l l�tom ez propionsav, ez dimetil �ter, �s egy arom�s aldehid…

Akemi d�bbenten nyitotta r�snyire a sz�j�t, majd a meglepet�st�l k�b�n bukott ki bel�le a k�rd�st.

• Ki vagy te? �j lehetsz, mert m�g nem l�ttalak.

• Igen. Ez az els� napom itt. – �s zavart mosoly jelent meg az arc�n – Shuuichi Minamino vagyok. �rvendek. – ny�jtott kezet a l�nynak, aki t�tov�n b�r de elfogadta a gesztust, �s l�gyan cs�sztatta saj�tj�t az idegen teny�rbe.

• �rvendek. �n pedig… - de mondat�t nem fejezhette be, mert a cseng� k�m�letlen�l t�rte meg a meghitt pillanatot. – Rohannom kell…

• V�rj! Hogy h�vnak?

• Akemi. Akemi Taketsu vagyok. – nev�t m�r csak v�lla f�l�tt ki�ltotta h�tra Kuram�nak, aki megig�zve n�zett a l�ny ut�n �s tomp�n ism�telte: - Akemi… ��� elk�sek!!

Akemi gyorsan megtiszt�tott arc�t a v�rt�l �s bev�g�dott padj�ba. De a bar�tn�k furcs�llva �llt�k k�r�l.

• Hol volt�l ilyen sok�ig?

• Feltartott a biol�gia tan�r… - �s a tov�bb magyar�zkod�st�l a tan�r l�ptei mentett�k meg.